André Kertészt 1914. október 5-én, húszévesen sorozták be az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregébe. Október 25-én kezdte el érzéseit és napjainak történéseit feljegyezni naplójába, egy nappal azelőtt, hogy Klagenfurtba vezénylik kiképzésre. Az első bejegyzése túlcsorduló, végletes érzelmekről számolt be, szerelemről, melyet megszakítani kívánt, az élettel való szembenézés elodázásáról, egyfajta menekülőútként tekintve a katonaéletre. Novemberben Görzben folytatódott a gyakorlatozása, itt érkezett meg hozzá új kamerája. 1915 januárjában elkapta a tífuszt, március végéig kórházban lábadozott. Ezt követően Esztergomba érkezett, innen júniusban indult vonattal az orosz frontra. Édesanyjának előre megírt tizenkét levelezőlapot és három levelet, mert titkolni szerette volna előtte, hogy a frontra megy. Naplójában hosszan és érzékletesen írt a búcsúzó családtagokról, az induló katonavonatot övező érzelmi kitörésekről. Ahogy haladt a vonat a keleti Kárpátok felé, beszámolt a háború rombolásának látványáról: felrobbantott hidakról, leégett vasúti kocsikról, kivágott erdőkről, lövészárkokról, útmenti hulladékokról, törődött, megviselt helyi lakosokról. Az írott sorokon kívül Kertész az átélt élményeket fotográfiák által is rögzítette. Az első világháború idején a haditudósítást elsősorban az újságírói és hadifestészeti tevékenység jelentette, de jelen voltak hivatalos fotográfusok is, akik nagy kamerával, állvánnyal felszerelve készítettek helyszíni felvételeket egy-egy összecsapás után, elsősorban a pusztítást bemutatva. Kertész nem volt haditudósító, ugyanakkor tisztában volt a fotográfia erejével, ő a frontvonaltól távolabb, katonatársai portréját, a háborús hétköznapokat és a disszonáns tájakat, lebombázott, kifosztott városokat örökítette meg. Az 1915-ös év a kiállítás több felvételén is felvillan, a levelet író katona, a sebesült bajtársak, a latrinán ülő bakák vagy a patakparton tetvészkedő önportré a hadipropagandától merőben eltérő képet fest a háború valóságáról. Kertész gondoskodott arról is, hogy a leexponált felvételeket hazajuttassa a frontvonalról az öccsének, Jenőnek, akit arra kért, készítsen kópiákat róluk, hogy azokat átadhassa katonatársainak, a nagyított képeket pedig újságok pályázatára kéri beküldeni vagy szerkesztőségeknél értékesíteni. 1915. augusztus 23-án írta meg két el nem küldött, érzelmes búcsúlevelét első szerelmének és Édesanyjának, nagybátyjának és fivéreinek címezve, arra az esetre, ha elesne egy ütközetben. Egy augusztus végi tűzharcban mellkaslövést kapott, bal karja átmenetileg lebénult. Bár a sebesülés utáni gyógyulás hosszúra nyúlt, mégsem volt terméketlen időszak Kertész számára fotográfiai szempontból.